Image
Segíts, hogy megmaradjunk!

Támogatásod esélyt ad gyermekeinknek

900 ezer forint a túlélésértNégy éve azzal a céllal hoztuk létre a Rózsaház Iskolát, hogy eltérő fejlődésű gyermekek is megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia gyógyító hatását, és olyan közösségben tanulhassanak, ahol végre önmaguk lehetnek és kiteljesedhetnek. Sok-sok csoda és összefogás segítségével sikerült, az iskola elindult, azonban a folytatáshoz most szükség van még havonta 900 ezer forintra. Ezért fordulunk hozzád is kérésünkkel.

EnergiahiányAz elmúlt években minden követ megmozgattunk, hogy fennmaradjon ez a varázslatos hely. Szülők, rokonok, rengeteg barát és ismeretlenek álltak már mellénk. Egyre önellátóbbak lettünk, de az elmúlt időszak eseményei iskolánk helyzetét szinte ellehetetlenítették.
Segíts, hogy gyermekeink a megnövekedett energiaárak és egyéb költségek ellenére is a Rózsaház Iskolában folytathassák tanulmányaikat!

Az összefogás energiájaKérjük, küldj nekünk energiát! Egyösszegű vagy havi rendszeres adományoddal segíts Te is, hogy a gyermekeink olyan iskolában és közösségben nőhessenek fel, mely segíti őket a lehető legteljesebb és legönállóbb élet megalapozásában.

SEGÍTEK

Segítségeteknek hála, már 337 ezer forinttal kevesebb a havi hiányunk!

Image
NEKIK KÉRÜNK SEGÍTSÉGET

Hét történet a 35-ből

HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK NEKTEK!

Akik már energizáltak

  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2024.02.09.

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2024.01.28.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2024.01.19.
  • NG

    Nyárády Gábor

    Egyedi óriási összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2024.01.15.
  • CK

    Csorbáné Kertész Kinga

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2024.01.06.
  • MD

    Mecseki Dalma

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.31.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.30.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.28.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.23.

  • RD

    Rakovszky Dorina

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.22.
  • KB

    Kontár Bence Dávid

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Ez egy olyan iskola, ami tényleg tiszta szeretettel működik és amiben minden munkatárs a gyerekekért dolgozik!

    2023.12.21.
  • KZ

    Kulacs-Shop Zsolt

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.19.
  • PG

    Póder Galina

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.19.
  • EI

    Elek Imola

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Ez csak egy pici ajándék nektek…

    2023.12.18.
  • KG

    Karuczka Gábor

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.12.18.
  • NB

    Nádi Bendegúz

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.17.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi szép összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.16.
  • ST

    Sass Timea

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Nagygyörgy Zsuzsika imádunk!????????????

    2023.12.16.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi szép összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.16.
  • HM

    Honti Mária

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2023.12.16.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi szép összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.16.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.16.
  • BS

    Barnabás Sulyok

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • TG

    Toth Gyula

    Egyedi óriási összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • BA

    Banea Adrian

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • SV

    Senkálszky Viktória

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • PV

    Peter Vikar

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • HM

    Harai-Meszaros Marta

  • ZZ

    Zombory Zsuzsa

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Boldog Születésnapot, Nagygyörgy Miklós ("legyen hó")

    2023.12.15.
  • FA

    Fülöp Andi

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • KM

    Kelemen Marcsi

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • CM

    Csik Melinda

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • HK

    Hecz Katalin

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • CE

    Catalin Emilian

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • VP

    Veres Paula

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • SA

    Szennay Andras

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • HA

    Homonnai Varga Anna

  • KF

    Kadocsa Fanni

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • TF

    Török Flóra

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • PS

    Pintér Szabolcs

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • ED

    Epresi Dora

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • KK

    Kecskés Kornélia

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • SD

    Szegfalvi-Nagygyörgy Dóra

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • DA

    Darida-Sárközi Anita

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • AK

    Antal Krisztian

  • ÁK

    Ágnes Kulcsár

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • FA

    Farkas András

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • VK

    Vass Katalin

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Cseperedjetek nagyra ❤️

    2023.12.15.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • BK

    Bartha Katalin

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • LG

    Laszlo Gergo

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2023.12.15.
  • DZ

    Deák Zsuzsanna

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • Dévainé Dávid Éva

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.15.
  • GT

    Göndös Tímea

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.12.15.
  • SV

    Szecsődi Vekaniro

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.14.
  • DB

    Dampfné Lakat Barbara

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.14.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.12.14.
  • HA

    Huszar Aniko es csaladja

  • FK

    Fitos Krisztina

    Egyedi szép összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.14.
  • FK

    Filkey Kata

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.14.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.14.
  • GA

    Gulyás Andrea

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.12.14.
  • SL

    Szőke László

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.12.14.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.13.
  • Mészáros Ágota

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.13.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.12.13.
  • BA

    Béres Attila

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.12.
  • UL

    Ujvári László

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.11.
  • TG

    Tóth Géza Vidor

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2023.12.11.
  • RV

    Rózsa Vidak

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.11.
  • KS

    Kállai Szilvia

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2023.12.10.
  • HA

    Hoffmann Andrea

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Reméljük, hogy a napsütés, amit küldünk nektek, vidámabbá teszi napjaitokat! Szeretettel, Hoffmann-Simonovits család

    2023.12.09.
  • VZ

    Valint Zita

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.09.
  • BD

    Bozzay Detty

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.09.
  • Flórián Éva

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.09.
  • BV

    Bu Viktoria

    Egyedi szép összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.06.
  • PE

    Puskás Erika

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.12.05.
  • Kovács Áron

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.12.05.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.05.
  • MR

    Maja Rosero

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.04.
  • OS

    Oszlánszki Szilvia

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.12.04.
  • GE

    Geszvein Erika

  • Sragner Éva

    Befűtötte egyik termünket.

    Szeretettel!

    2023.12.03.
  • TP

    Turbucz Péter

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.11.30.
  • TT

    Titok Tündér

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.11.27.
  • ÉJ

    Éder Jutka

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2023.11.27.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.11.27.
  • KK

    Káplár Kornélia

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.11.27.
  • GS

    Gabor Szoradi

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.11.27.
  • MM

    Mórotz Marcell

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.11.27.
  • SK

    Szombati Klára

    ❤️

    2023.11.27.
  • ST

    Szabó Tímea

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.11.26.
  • PS

    Papp Szabolcs

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.11.25.
  • LT

    Lovas Tamas

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.11.04.
  • HM

    Hasi Mariann Réka

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.09.06.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2023.05.10.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.02.13.
  • TD

    Török Diána

    Befűtötte egyik termünket.

    2023.02.12.
  • SV

    Szalóczi Viktória

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.02.03.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi szép összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    From Daniel, London.

    2023.01.25.
  • EI

    Elek Imola

    Megmelengetett minket.

    2023.01.22.
  • BB

    Bogányi Bori

    Megmelengetett minket.

    2023.01.19.
  • NG

    Nyárády Gábor

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2023.01.06.
  • SA

    Sárospataki Albert

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.28.
  • BI

    Bujdosó Ildikó

    Befűtötte egyik termünket.

    ❤ Benjinek és Kristófnak ❤ ❤ Karácsonyra és Dediék emlékére SZERETETTEL ❤

    2022.12.25.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.24.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.24.
  • FN

    Fejes Noémi

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.21.
  • GE

    Gallo Elysia

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.21.
  • AB

    Abonyi Beáta

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.20.
  • MO

    Mihalovics Orsolya

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    ❤️Máté 4.osztály❤️

    2022.12.19.
  • KZ

    Kulacs-Shop Zsolt

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.19.
  • TH

    Tünde Horváth

    Megmelengetett minket.

    2022.12.19.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.18.
  • KR

    Kéry Rezsőné

    Megmelengetett minket.

    2022.12.15.
  • BK

    Balint Kornelia

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.14.
  • KT

    Kádas Tamás

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.14.
  • MF

    Marofka Ferenc

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.13.
  • AF

    Abonyi Ferencné

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.13.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.13.
  • VS

    Vári Sára

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.13.
  • GZ

    Gaál Zoltán

    Megmelengetett minket, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.11.
  • dr. Zsellér Ágnes

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.11.
  • SZ

    Szendrei-Berta Zsófi

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.11.
  • HK

    Holtsuk Katalin

    Szabados Andrea

  • SN

    Soós Nóra

  • MC

    Méhész Csaba

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.11.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.11.
  • GS

    Game Szilvia

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.10.
  • VB

    Varga Balázs

    Megmelengetett minket, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.10.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.09.

  • JG

    Juhász Gabriella

    Befűtötte egyik termünket, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.09.
  • ME

    Matosné Dóra Emese

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    Ölelést minden gyermeknek a Rózsaházban!

    2022.12.09.
  • VB

    Varga Bálint

    Befűtötte egyik termünket, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.09.
  • XY

    anonim adományozó

    Felmelegített egy egész emeletet, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt. Ez igen!!

    2022.12.09.
  • BE

    Brandlhoffer Erika

    Megmelengetett minket, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.09.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.09.
  • SZ

    Szmutkó Zsuzsanna

  • Török Éva

    Megmelengetett minket, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt.

    2022.12.09.
  • XY

    anonim adományozó

    Felmelegített egy egész emeletet, amelyhez tartozó támogatási összeget a HÓD INDUSTRIAL SOLUTIONS másfélszeresére megnövelt. Ez igen!!

    2022.12.09.
  • RE

    Rozsas Eva

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.08.
  • BS

    Barnabás Sulyok

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.08.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.08.
  • LZ

    Lászlóné Suszter Zsófia

  • Princz Ágoston

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Csepp a tengerben, de a tenger is cseppekből áll.

    2022.12.07.
  • TS

    Tapasztó Sándor

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.07.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.07.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.07.
  • BJ

    Bozsó Judit

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.07.
  • XY

    anonim adományozó

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.06.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.06.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi nagy összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.06.
  • DM

    Domokos Márti

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.05.
  • HM

    Harai-Meszaros Marta

    Megmelengetett minket.

    2022.12.05.
  • Dévainé Dávid Éva

    Megmelengetett minket.

    2022.12.04.
  • KR

    Kaufman Rita, Dean, Jacob and Lukas

    Megmelengetett minket.

    2022.12.03.
  • GE

    Geszvein Erika

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.03.
  • KB

    Kólya Beáta

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.03.
  • HA

    Huszar Aniko es csaladja

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.03.
  • HA

    Homonnai Varga Anna

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.03.
  • XY

    anonim adományozó

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.03.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.03.
  • HA

    Hoffmann Andrea

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.02.
  • VZ

    Valint Zita

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.02.
  • BA

    Béres Attila

    Megmelengetett minket.

    2022.12.02.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.02.
  • DI

    Dávid István

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.12.02.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.02.
  • AK

    Antal Krisztian

    Megmelengetett minket.

    2022.12.02.
  • SL

    Somogyvári Lászlóné

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.02.
  • HI

    Hornok Ildi

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.12.02.
  • TG

    Tóth Géza Vidor

    Megmelengetett minket.

    2022.12.01.
  • VZ

    Vadler Zita

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.01.
  • VH

    Valéria Holczer

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.01.
  • HE

    Hunya Erika

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.01.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.01.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.12.01.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi szép összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.12.01.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.30.
  • TK

    Tàpler Kolos

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.11.30.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.30.
  • BP

    Bóné Péter

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.30.
  • MK

    Móczás Krisztián

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.30.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.30.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.30.
  • SJ

    Sándor Jánosné

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.29.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.29.
  • ZN

    Zoltán Németh

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.11.29.
  • KI

    Kovács Istvánné

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.11.29.
  • NZ

    Németh Zoli

    Megmelengetett minket.

    2022.11.29.
  • FG

    FERENCZ GERGELY

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.29.
  • KG

    Kiss Gergely

    Egyedi óriási összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.29.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.11.29.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.11.29.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.29.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.28.
  • MS

    Márton Sebestyén

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.28.
  • LE

    Leskó Edit

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Szeretettel S.B. 3.osztalyos kisfiu nagyijatol. <3

    2022.11.28.
  • HZ

    Horváth Zoltán

    Megmelengetett minket.

    2022.11.28.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.28.
  • BK

    Bujdosó Krisztina

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.11.28.
  • LI

    Lobik Ildikó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.28.
  • BE

    Bacs Eva

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.11.27.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.27.
  • Honecz Ágnes

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.27.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.27.
  • SK

    Szekér Krisztina

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.27.
  • WI

    Wohlmutter Ilona

    Megmelengetett minket.

    2022.11.27.
  • WJ

    Wist Jozef

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.27.
  • ÉJ

    Éll József

    Megmelengetett minket.

    2022.11.27.
  • SK

    Szombati Klára

    Megmelengetett minket.

    2022.11.27.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.27.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.27.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.26.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.26.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.26.
  • RB

    Réthi Bence

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • CZ

    Csorba Zsuzsanna

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • SK

    Somogyvári Katalin

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.26.
  • SM

    Szűcs Mária Fanni

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • XY

    anonim adományozó

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • BZ

    Buják Zita

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • BV

    Bu Viktoria

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.26.
  • DZ

    dr. Valovits Zsófia

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.26.
  • SK

    Szepesi-Kübeki Katalin

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • Sragner Éva

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • LZ

    Lingurár Zalán

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    2022.11.26.
  • GA

    Gulyas Antalne

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • BZ

    Bikás Zoltán

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.26.
  • KG

    Kemenes Gábor

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    “Don’t just take, give back” - Arnold Schwarzenegger

    2022.11.26.
  • LM

    Ludányi Melinda

    Megmelengetett minket.

    2022.11.26.
  • SL

    Somogyvári Lászlóné

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    Köszönöm, hogy ilyen módon is támogathatjuk az iskolát!

    2022.11.26.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Hajrá Rózsaház!

    2022.11.26.
  • DB

    Demeter Balázs

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.25.
  • HG

    Hodász Gábor

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    Csoda hely ez Janka lányunknak, hajrá Rózsaház!

    2022.11.24.
  • XY

    anonim adományozó

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.24.
  • SK

    Schweigert-Kisida Krisztina

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.24.
  • Nonn Ákos

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.24.
  • KE

    Kőpataki-Németh Eszter

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.24.
  • XY

    anonim adományozó

    Befűtötte egyik termünket.

    2022.11.24.
  • GS

    Gabor Szoradi

    Megmelengetett minket.

    2022.11.24.
  • PZ

    Papp-Varga Zsuzsanna

    Megmelengetett minket.

    2022.11.24.
  • KF

    Kohári Ferenc

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.24.
  • NK

    Nonn-Sarkadi Krisztina

    Egyedi összeggel támogatta a rászoruló rózsaházasokat.

    2022.11.24.
  • NM

    Nagygyorgy Miklos

    Felmelegített egy egész emeletet. Ez igen!!

    abrak a dabra

    2022.11.24.
  • PS

    Papp Szabolcs

    Megmelengetett minket.

    2022.11.24.
Image
Iskolánkról bővebben

Rózsaház, Magyarország első gyógypedagógiai Waldorf-iskolája

A Rózsaház egy olyan iskola, amit elhivatott szülők és elhivatott gyógypedagógusok álmodtak meg és hoztak létre több éves munkával. Az első évfolyam két osztálya 2019. szeptemberében indult. A gyemekek mind-mind különlegesek a maguk nemében. Értelmi fogyatékossággal, Down-szindrómával, autizmus spektrumzavarral, viselkedési-, pszichés- és egyéb fejlődési zavarral, beszédfogyatékossággal élnek.

Az itt tanuló gyermekeknek speciális pedagógiai támogatásra is szükségük van, ezért itt egy 7 fős osztályra két-három pedagógus jut. E speciális igények miatt, az intézmény fenntartása jóval többe kerül, mint amennyi normatív állami támogatás érkezik. Az iskola havi működési költsége több mint 20millió forint. Ebből már csak 900ezer forint hiányzik. Mi, szülők, anyagi lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk, de nagylelkű támogatásotok nélkül ez nem lesz elég.

Kérünk, Te is támogasd, hogy egy olyan iskolában és közösségben nőhessenek fel gyermekeink, mely segít nekik a lehető legteljesebb és legönállóbb élet megteremtésében! Ahol a gyermekek igényeihez és képességeihez igazított a tanulás ritmusa és tanterve. És ahol a gyermek és szülő méltóságában megtartva, szeretetben és biztonságban érezheti magát.

SEGÍTEK
Image

4 évfolyam

Idén szeptemberben már a 4. első osztályunk indult el. 8 új kisiskolással.

Image

35 gyermek

Minden reggel 35 mosolygó gyermek sétál be az iskolába, tanulni, alkotni, játszani.

Image

1760 fejlesztő óra

Egy év alatt ennyi egyedi és egyéni fejlesztőórát tartanak gyógypedagógusaink a beszéd és mozgásképesség fejlesztésére.

Image

127 egyéni adományozó

Az elmúlt 2 évben ennyien segítettétek iskolánkat, hogy teljesülhessen megannyi álom.

2022 Rózsaház Gyógypedagóiai Waldorf Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola